Mindig bebizonyosodik, hogy kár volt aggódni, a türelem meghozza a jutalmát. Már ha lenne nekem elég türelemből. Két dolog történt ezen a héten. 1.Voltam kontrollon, és a doki megnyugtatott. A röntgen felvétel alapján jó helyen van a protézis, minden rendben vele. Fáj egy pont? Nahát, mondja - ne…

  Két mankóval tudok járni. Pont jön a doki. Kérdem, menyire terhelhetek a műtött lábamra? Mondja: teljesen! Meglepődök. Azért az nem megy. De megnyugszom, hogy rendben vagyok. Ha teljesen terhelhetek, akkor biztos jól vagyok. El is kezdek sétálni. Először csak kimegyek a folyosóra. Pár lépés, majd…

  Olyan érzésem van, mintha versenyre készülnék. Sok minden hasonlít: hajnalok hajnalán kelek, leellenőrzöm még egyszer a csomagom, mindent betettem (persze nem, de ezt majd csak később veszem észre…), és izgatottam teszek-veszek indulás előtt. Fura, hogy nem ihatok, szomjas is vagyok. Végre…