Két fontos eseményről szeretnék beszámolni: a gyógyszerfüggőségről való leszokásomról és arról a felszabadító érzésről, hogy végre minden rendben van.

Amikor elkezdtem újra futni - erről már írtam az előző bejegyzésemben - a doki javasolta, hogy szedjek gyulladásgátlót, hogy az esetleges kényelmetlenséget és fájdalmat jobban viseljem. Hozzáteszem, hogy nem siettem el a futást - bár elvileg a doki már a műtét utáni harmadik hónaptól megengedte a futást, én ennek ellenére még 5 hónapot vártam vele. Miért?

Megpróbáltam ugyan egy pár lépést futni, de az annyira más volt, mint az egészséges állapotban, amikor könnyedén száguldottam, ráadásul a műtött területen azért éreztem egy enyhe fájdalmat, így nem is erőltettem tovább. Szóval, amikor elkezdtem 8 hónap után egy-egy rövid távot kocogni, rendszeresen bevettem a gyulladásgátlót. Nem mintha addig nem szedtem volna. Az az igazság, hogy a műtét után én folyamatosan gyulladáscsökkentőn éltem. Amikor egy-két napig nem vettem be semmit, akkor kezdtem rosszabbul érzeni magam. A műtét körüli terület is érzékeny volt, az többi ízületeim is mintha "rozsdásak" lettek volna. Reggel felkeltem és egyszerűen nem éreztem jól magam, míg be nem vettem az „adagomat”. Én is tisztában voltam vele, hogy ez már nem egészséges, ezért szerettem volna abbahagyni a gyógyszert, de mindig ugyanaz volt a probléma: sokkal rosszabbul voltam. Egyre biztosabb voltam benne, hogy valami baj van velem. Közben minden röntgen, MRI és labor vizsgálat tökéletes képet mutatott. Attól féltem, hogy ízületi gyulladásom van, bár semmilyen erre utaló jel nem volt, a reuma faktor eredményem is negatív lett.  Végre egy alapos vizsgálat után a (második) reumatológus megnyugtatott a megoldással: a gyógyszerfüggőségemről kéne leszokni, és akkor minden rendben lesz! Két-három hétig rosszabbul fogom ugyan érzeni magam, de ha azt kibírom, akkor utána minden egyenesbe jön. Teljesen igaza volt: az elején nehéz volt, de már pár nap után is sokkal jobban éreztem magam. Most már tökéletes az állapotom, nincs reggeli merev, „rozsdás ízület” érzés, ülés után is könnyedén állok fel. A sportolás is jobban megy, és az általános közérzetem is jobb. Be kellett ismernem, hogy amit eddig csak filmekben tapasztaltam, az velem is megtörtént: gyógyszerfüggő lettem és elvonási tüneteim voltak! Szeretném ezúton minden sorstársamat figyelmeztetni, hogy óvatosan a fájdalomcsillapítókkal és a gyulladáscsökkentőkkel, mert egy idő után nem hogy használnának, hanem egyenesen rontanak a helyzeten!

Valaki a minap azt kérdezte, mikor kezdtem el hinni abban, hogy protézissel is teljes életet élhetek? Nos, azt válaszoltam neki, hogy kb. 6 hónap után. Ami igaz is, avval a kiegészítéssel, hogy az egy kicsit a személyemre jellemző optimista vélemény volt. Amikor tényleg, de úgy igazán a lelkem mélyén is hittem abban, hogy minden rendben lesz, az akkor történt, amikor először futottam úgy, hogy nem érzetem semmit zavarót a műtét miatt. Ez pedig a 9-dik hónapban történt! - persze a gyógyszerfüggőségemtől való megszabadulás után!

Most már azt mondanám, hogy 95%-ban jól vagyok, és teljesen biztos vagyok abban, hogy egy-két hónap múlva, azaz a műtétet követő egy évre már 100%-an rendben leszek!

Nem fogok már versenyezni, azt megígértem magamnak. De mindenféle mozgásformára nyitott vagyok, ami jól esik. A szabály ezután ez lesz: azért sportolok, hogy jól érezzem magam. Nem akarok szenvedni a kemény edzések alatt, nem akarom a határaimat feszegetni egy-egy versenyen. A mozgás öröméért sportolok, az egészségemért, és azért, hogy teljes életet élhessek.

Nagy kihívás volt ez nekem, és nagy leckét kaptam az élettől a türelem területén. Hogy hosszú távon is tanultam-e ebből valamit, azt még nem tudom, azt majd eldönti a jövő.