Új élet csípőprotézissel

Új élet csípőprotézissel

Négy héttel a műtét után

2017. július 16. - sportpsycho

Előzőleg arról írtam, hogy egy fenékizmom nagyon befeszült, ami gondokat okozott. Azóta ezen dolgoztam - masszírozgattam  - és egy-két reggeli sétát is kihagytam, hogy ne terheljem túl. Azóta ismét jól alszom, sőt, már a műtött oldalamon is tudok 10-20 percet feküdni. Az a feszülő érzés, amit a műtét területe körül éreztem eddig, most már majdnem teljesen megszűnt. A hátizmaimon is érzem, hogy lazábban, kiegyensúlyozottabban járok.

A reggeli séták nagyon jól esnek, fizikailag és lelkileg egyaránt. Szerencsés vagyok, hogy kimegyek a kapun és rögtön ott az erdő. Puha földúton tudok gyalogolni, és az is jó, hogy a talaj itt-ott kicsit egyenlőtlen, így változatosan terhelem az izmokat. A tegnap esti zivatar után ma reggel különösen kellemes volt a levegő. Nálam csak a kutyák élvezik jobban a rendszeres sétákat. Azért türelmesek velem, szépen bevárnak, főleg a kanyarokban. Imádom őket! Igazi jó társak!

20170716_084209-01.jpeg

Az edzéseimmel is jól haladok. Júliusra az volt a cél, hogy 10 széles fogású húzódzkodást meg tudjak csinálni, most ebből sikerült 10 sorozatot nyomni, tehát nagyon jól állok. Hó végéig már csak ezt kell ismételgetni, gyakorolni, hogy augusztusban majd megint minőségi ugrás jöhessen.

Tegnap voltam először uszodában. Kicsit félve ereszkedtem be a vízbe, de erre semmi ok nem volt. Nagyon jól ment az úszás - igaz csak kartempóval úsztam, a lábaim között a szivacs piskótát tartottam végig. Legközelebb majd lábtempót is gyakorolok. 35 percig úsztam, ez a korábbi edzéseimhez képest kevés, de így elsőre jó volt. Ma lesz egy kis szobabicikli is, 20 percet már tekertem a héten, ma is legalább annyit szeretnék. Nehéz nem lesz, mert az ellenállást nem tekerem fel, a tempót is inkább jólesően alakítom, de magamat ismerve, a végén a jóleső az lesz, hogy jól megtoljam.

A fenékizmaimat hengerezéssel, és masszírozó géppel lazítom, a gyógytornát is megcsinálom, legalább 1X egy nap. Azt hiszem, ez pont elég.

Szóval szerintem szépen haladok, az egy hónapot igazán jól ünnepelhetem :-)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csipoprotezis.blog.hu/api/trackback/id/tr4112667383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása