A héten volt egy nagyon kellemetlen élményem. Gyógytorna. Egy velem egy napon műtött sorstársammal csináltuk a gyakorlatokat. Nekem már hetek óta nem megy egy bizonyos mozgás, ami eléggé elbizonytalanított már eddig is. Most került fel az i-re a pont, mert a kevésbé sportos sortársam lazán megcsinálta azt a gyakorlatot, sőt másokat is, ami nekem nem ment. Hiúság, versenyszellem, maximalizmus… Nem tudom, pontosan miért, de nagyon elkeseredtem. Nem szégyellem bevallani, hogy pár könnycsepp is elhullott….
Három nap múlva persze teljesen másként gondolok mindent. Először is: nem egy nap alapján és nem egyetlen gyakorlat alapján kell megítélni bármit is. Minden fejlődés egyéni. Nem vagyunk egyformák. Van, akinek jobban megy egy gyakorlat, van, akinek más megy jobban. Ez még nem jelenti azt, hogy bármi gond lenne. Ez a szép az életben, sokszínűek és egyediek vagyunk. Egyedi utat járunk be. Más ritmusban fejlődünk. Más és más erősségeink vannak. Azért elkeseredni, mert egy valamiben különbözünk másoktól – nos, ezt ma megmosolygom. Pedig tegnap és tegnap előtt még reális gondot okozott.
Le is vontam a következtetést: ne hasonlítgasd magad másokhoz! Egyedi vagy: megvannak az erősségeid, és megvannak a gyengeségeid. Persze, mindkettőn dolgozni kell – az erősségeket még jobban kiaknázni, a gyengeségeken tovább dolgozni! De haladj a saját utadon! Ne bizonytalanodj el, csak mert másokkal méred össze magad! A legjobban akkor tudod értékelni a fejlődésed, ha saját magadhoz méred magad!
Persze, a versenyeken vannak ellenfelek. A helyezés tőlük függ. Így szocializálódunk: már óvodában, iskolában mindig hasonlítgatnak minket a többiekhez. Megszokjuk és beépítjük az önértékelésünkbe ezt az elvet – a teljesítményünk relatív – a többiekéhez mérten. De jó ez? Mindig követni kell ezt az elvet? Az elégedettséged, a saját teljesítményed okozta öröm nagyobb, ha csak saját magadhoz méred magad. És a visszatérő kérdés: megtettem mindet, ami tőlem telt? Lelkiismeretesen, türelmesen, okosan edzettem, készültem? Ha ezekre a kérdésekre a válasz igen, akkor nincs miért aggódni.
Szóval én is megnyugodtam ma. Arra gondolok, mennyi mindent meg tudok csinálni. Mennyit fejlődtem a műtétem óta. Milyen sok gyakorlat megy már jól. Persze nem minden. De nem is törvényszerű, hogy ugyanúgy fejlődjek, mint más. A saját ritmusomban haladok. A lényeg az, hogy minden nap teszek egy kis lépést előre. Tudom, hogy mi a cél, megteszem a tőlem telhetőt, és haladok a cél felé. Ennyi. Ilyen egyszerű. Mással nem foglalkozom.
