Végre: az a Pont már nem annyira érzékeny! Persze, egy csomó mozdulatot még nem tudok megcsinálni. Igyekszem, erőltetem. Legalábbis a gyógytornász azt mondta. Persze, ami fáj, azt egyáltalán nem csinálom, nem érdekel, mit mondott a gyógytornász. Ami megy, annak örülök. Például ez a gyakorlat is, ami nagyon jól erősíti nem csak a fenekemet, hanem az alsó hátizmokat, mélyizmokat.

A séta olyan, hogy néha jól esik, néha nem annyira. Egy-egy keményebb gyógytorna/edzés után néha merev, és rosszabb, mint előtte. Utána meg jobb. De ha objektíven visszanézek, akkor az az igazság, hogy lassan, de biztosan javulok. Türelemjáték. Két lépés előre, egy hátra. Várom a bűvös 3 hónapot, amikor elkezdhetek sportolni. Jó, már most is sportolok, de remélem, akkor már szinte mindent "szabad". Kicsit olyan vagyok, mint aki visszakerült a "gyerek" státuszba, és napról napra lesi, hogy a felnőttek mit engednek, feszegeti a határokat, és néha jól fenékre esik. Akkor prüntyög egy kicsit, aztán feláll és már indul is tovább. De a lényeg az indul tovább - on van! :-)