Mindig bebizonyosodik, hogy kár volt aggódni, a türelem meghozza a jutalmát. Már ha lenne nekem elég türelemből. Két dolog történt ezen a héten. 1.Voltam kontrollon, és a doki megnyugtatott. A röntgen felvétel alapján jó helyen van a protézis, minden rendben vele. Fáj egy pont? Nahát, mondja - ne tudjam meg, hogy milyen kifacsart pozícióban kellett szétfeszíteni a csípőmet a műtét alatt! Milyen kampók voltak oda beakasztva! Ne csodálkozzak, hogy itt-ott még fáj. De ad gyulladáscsökkentőt, ez megszünteti a fájdalmat. 2. Most már megy a kifelé rotáció és az oldalra lábemelés hajlított térddel, ami eddig egyáltalán nem ment.

Szóval a 10. hét hirtelen fejlődést hozott. És megnyugvást is egyben. Már egyszer megállapítottam, hogy nem szabad magam senkihez hasonlítgatni, és a fejlődés egyéni. Mégis frusztrált voltam, aggódtam. Itt a tanulság: tessék megnyugodni, nem minden megy úgy, mint egy karikacsapás, de előbb utóbb javulni fogok minden területen. Egyébként meg örülhetek, mert tökéletesen tudok járni, nem zavar a sportolásban - már azokban, amit most szabad végezni - és egyre kevésbé fáj.

Sőt, vannak olyan pillanatok, mozgássorok, amikor teljesen elfeledkezem, hogy valami történt a csípőmmel! Mi ez, ha nem fejlődés? És ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor már jobban is alszom. Persze, hogy felébredek a fordulásoknál. Persze, hogy nem tudok olyan önfeledten forgolódni félálomban, mint régen. De már sokkal jobb, mint például műtét előtt, amikor abban az egyetlen egy pozícióban is fájt, amiben még képes voltam aludni.

Mi ez, ha nem fejlődés? Ha valamikor ismét elkenődnék, majd visszaolvasom ezeket a sorokat! Ezeket a tanulságokat:

A fejlődés egyedi. Nem hasonlítgatom magam senkihez.

A fejlődés nem lineáris. Néha stagnálok, néha van egy visszalépés, de előbb-utóbb jön a fejlődés.

Minden, mindig jobb lesz hosszút távon. Csak ki  kell várnom.

A frusztráció természetes emberi érzés, el kell fogadnom. De aggodalomra nincs ok, fölösleges, csak magamat fárasztom vele.

Az optimizmus, a bizalom, a hit, a nyugodt elfogadás, a pozitív várakozás a legjobb, amit tehetek.

És ha rosszul érzem magam, mindig ott van az edzés. Valamit mindig tudok jól csinálni! :-)